2010/2. szám



Sportinformatikai rendszer IBM eszközökkel


Az AGNI-TECH Kft. 2003 óta IBM partner és számos nagyvállalati megoldást fejlesztett Lotus Domino alkalmazásszerverre.



Kik voltak a partnereik? Mi késztette Önöket arra, hogy egy merőben új területen próbálják ki magukat?

Faragó Péter ügyvezető: Cégünknél többen is rendszeresen sportolnak. Lehetőségünk volt külföldi versenyeken is indulni, és itt láttuk, hogy milyen professzionális informatikai megoldások állnak a sportolók szolgálatában.

Magyarországon üzletileg megéri ebbe a területbe fektetni

A tömegsport itthon nincs a jövedelmező üzletek között. A befektetést nagyon komoly üzleti tervezés előzte meg. A megvalósulás egyik kulcsa volt, hogy sikeresen pályáztunk az ÚMFT KMOP programjára, így a fejlesztés finanszírozását részben innen tudtuk biztosítani. Szerencsére azt tapasztaljuk, hogy a tömegsport, ha lassan is, de fejlődik, bővül. Nagyon bízunk abban, hogy 5-10 éven belül Magyarország is hasonló pályára kerül, mint nyugati szomszédaink, ahol az ilyen szolgáltatásoknak nagyon komoly kultúrája van.

Pontosan mit is fejlesztettek, és hogyan működik a megoldásuk

Az RFID (rádiófrekvenciás azonosítás) technológia leginkább a logisztikai rendszerek használatával vált ismertté. A versenyen az RFID jelfeldolgozókkal mért időeredmények GPRS kapcsolaton keresztül valós időben kerülnek a versenyközpontba, ahol az elsődleges feldolgozás után publikáljuk azokat interneten. Az itt levő adatok és fényképek megjelenítéséért felelős az IBM Lotus Domino alkalmazásszervere, amely egy IBM xServer 3365 M2 hardveren fut. A többezer adat feldolgozására és megjelenítésére kínálkozott az SQL, de mi úgy döntöttünk, hogy a gyors fejlesztési idő és a Domino 8.5-ben megjelenő XPages technológia miatt Lotus Domino alkalmazásszerverre írjuk meg a rendszert. Szerettük volna éles környezetben is kipróbálni az XPages nyújtotta előnyöket.

Fényképeket említett – szóval nemcsak idő-adatok, hanem sokkal személyesebb információk is megjelenhetnek a weboldalon?

Igen, a világon teljesen egyedülálló megoldásként a piacvezető RFID gyártók rendszereihez illesztettük a CANON népszerű fényképezőgépeit, így a versenyzőnek, amikor áthalad a mérőponton, nemcsak a részidejét rögzítjük, hanem fényképet is készítünk róla, amely azonnal hozzárendelődik az adott versenyzőhöz és publikálódik az interneten. A részidőket és fényképeket otthon a versenyző egy emlékoklevél formájában azonnal le is töltheti. Ez egy kényelmes és „zöld” megoldás, amit nagyon megkedveltek a sportolók. Akit részletesebben is érdekel a téma, annak ajánljuk a www.agni-timing.hu és www.sportido.hu odalainkat


Forrás: IBM Kék Rózsa magazin

 

AGNI-TECH a sajtóban